A BARKA Alapítvány és a Szombathelyi Regionális Szociális Forrásközpont Nonprofit Kft. szoros együttműködésben valósítja meg a „Képessé tenni, képesnek lenni” című programját. A fogyatékosok, megváltozott munkaképességű álláskeresők munkaerő piaci esélyeinek növelésére irányuló program az Európai Unió támogatásával az Európai Szociális Alap közreműködésével valósul meg.
A 2011 november elsején induló 12 hónap időtartamú projekt célja a Szombathelyi Integrált Foglalkoztatást Segítő Szolgálat adaptálása és működtetése a Barcsi Kistérségben. Az átvett módszer várhatóan hozzájárult a többszörösen hátrányos helyzetű emberek munkaerő piaci esélyeinek növekedéséhez, elsődleges munkaerőpiacon való elhelyezkedéséhez, valamint a munkáltatók befogadóbbá tételéhez.
A program során az alábbi események valósultak meg:
- Projektindító tanácskozást tartottunk, helyi vállalkozók, civil szervezetek, szociális intézmények és a média képviselőinek részvételével. Célja a program széles körben ismerté tétele volt.
- Konzorciumi partnertalálkozó rendezvényeket tartottunk, melye a program előrehaladását, a következő időszak eseményeit, feladatait vitattuk meg konzorciumi partnerünkkel.
- Work- shop rendezvényeket tartottunk a térség munkáltatóinak, ahol a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával kapcsolatos jogszabályi ismeretekre tehettek szert, valamin jó gyakorlatokat ismerhettek meg.
- Munkatársaink több alkalommal részt vettek Szombathelyen tudásbővítéseken, melyeken megismerhették a konzorciumi partnerünk megváltozott munkaképességű, fogyatékos személyek elhelyezése érdekében tett lépéseit, technikákat is merhettek meg a célcsoporttagok és a munkáltatók eléréséhez, a jó kapcsolat kialakításához.
- A célcsoport tagjainak re- integráló tréninget és munkavállalást elősegítő, begyakorló képzést szerveztünk, mely a munka világába való visszailleszkedést segíti.
- Projektünk zárókonferenciával zárul, melyen ismertetjük elért eredményeinket, jövőbeni terveinket.
|